5. rész

Kommentett pls, mert akkor nem tudom, hogy mi a véleményetek róla... :D

  Fejemet fogva ébredtem fel, és mérgemben az ébresztőmre csaptam. Fájó szívvel ültem fel az ágyban, közben azon töprengtem, hogy miért kellett felkelnem. Miért nem szánt meg a sors azzal, hogy ezt az álmot tovább élhessem. Hisz megvolt benne mindenem. A szüleim, James, a kicsi, minden, amire vágytam. Egy nagycsalád, amiben az unoka nem csonka nagyszülőkkel nő fel, hanem egy teljes egésszel. De ez mind hiába, ez csak egy álom volt, és az is marad.
  Amikor átgondoltam, hogy az éjszaka mi történt velem, elkezdtek potyogni a könnyeim. Hiányoztak a szüleim, a hangjuk, az érintésük, a mosolyuk és a beszédük. Akármi rosszat csinált valamelyikünk pár perc múlva kibékültünk, mert egyszerűen nem tudtunk egymással haragban lenni. Ezért is bocsájtottam meg olyan sokszor Sarah-nak is. Anyuban megtaláltam a legjobb barátnőt. Vele beszéltem meg a fiúkat, ő tőle kértem legtöbbször tanácsot, megbeszéltünk mindent mindenkivel, segítettünk egymásnak a konyhában, egy ruha kiválasztásában, tippeket adtunk, hogy mit kéne tenni a munkában, ilyesmi. Nem tudtuk egymás nélkül elképzelni az életet, még ha ez azt is jelenti, hogy a szüleim az én családommal fog élni egy tető alatt.
  Pityeregve kikecmeregtem az ágyból, és rátámaszkodtam a sminkasztalomhoz, majd mélyen belenéztem. Borzalmas énem köszöntött vissza. Karikás, vörös és duzzadt szemek, nagyon kócos haj. 'Miért történik velem mind ez!? Miért kell ennyire szenvednem a haláluk miatt!? Hisz úgyis egyszer elveszítettem volna őket.' És ekkor eszembe jutottak anyám szavai. '...Mert nem mentem el. Mindig is a szívedben fogok élni, akárcsak apád is.' 'Igen, ti örökké ott fogtok élni' Megfordulva a tükör elől, egyenesen a fürdőbe menet. Nem volt erőm futni, menni, inkább egy kis hideg víz alá álltam. Ahogy rám estek a langyos, inkább hideg vízcseppek annál jobban le nyugodt és felfrissült a bőröm. Már nem voltam fáradt.
  Kilépve a zuhanyzóból belebújtam a köntösömbe, madzagát megkötöttem a derekamon, és egy másik száraz törülközőbe pedig megdörzsöltem a hajam, majd belecsavartam. Kifele mentett gondolkodtam, hogy mit vegyek fel. Nem akartam nagyon feltűnő lenni, de még nagyon a tömegbe se akartam beleolvadni, így leültem az ágy szélére és a fejemet a tenyereimbe temettem. Megvan! Szoknya és egy bő szabású ing. Rápillantottam az órára és 6.10-et mutatott. Átszaladtam a gardróbba kiválasztottam a megfelelő párost, és visszamenve a szobába, ledobtam őket az ágyra, majd beszaladtam a fürdőbe a hajszárítóért. Felvettem a ruhákat, kicsavartam a hajam a törülközőből és elkezdtem szárítani. Tíz perc alatt meg is szárítottam, majd a smink asztalhoz leülve, sietve néztem a festékeket, hogy mit kenjek magamra. Végül maradtam a megszokottnál. Szemceruza, szempillaspirál, arcpirosító, és rúzs. Tökéletes. Leérve a lépcsőről a cipős szekrény elé léptem, kinyitottam az ajtaját, és néztem, hogy mit vegyek fel, majd kivettem a sarumat és belebújtam.
  A hűtőből kivett felvágottból és zöldségből gyorsan csináltam egy szendvicset és megettem. Reggeli után elpakoltam, felkaptam a táskám és elindultam dolgozni. A napszemüvegemet a szememre toltam és fülhallgatóval a fülemben hallgattam a Walles-i Bullet for my valentine-t. Ők voltak az egyik kedvenceim akkoriban. Valahogy mindig lenyugtattak, megvigasztaltak, életben tartottak az egyetem alatt. Azok a pár évek voltak maga a pokol. Csak a kedvenc dalaimba tudtam temetkezni.
  Beérve az üzletbe mosolyogva köszöntem a kávézó férfitagjainak.
- Sziasztok.
- Szia.- mondták egyszerre.
- Szia. Te vagy az új lány igaz? Kiara Stoll vagyok, de nevezz Kira-nak. Örülök, hogy itt dolgozol, legalább nem én leszek az egyedüli csaj itt.- mondta mosolyogva.
- Köszi. Ne haragudj, de te mindig ilyen vidám vagy?
- Igen. A szüleim, és a fiúk is elneveztek mókagyárnak, mert mindig mosolygok.
- Úgy érzem jóban fogunk lenni.- húztam össze a szemöldököm, de nem bírtam sokáig, mert elnevettem magam.
- Hadd mutassam be a férfiakat.- vezetett oda a pulthoz.- Ő itt Matthew Shmit.
- Üdv.- nyújtotta a kezét.
- Isabella Costing.
- Ő ott, Jack Hann. Nagyon jó fej, csak egy gond van vele.
- És mi az?
- Nagyon szeret csajozni. Szegény páran nagyon nehezen találja meg a neki megfelelő lányt, ezért szokott lenni sok csaja, de egy hét után dobja őket.
- Nőcsábász.- nevettem el magam.
- Az. Ömm vidd hátra a cuccod, és öltözz át.- mutatott hátra- Utána segíts nyitni.
- Okés.
  Hátra menet még jobban körülnéztem, hogy merre kell menni a mosdóba, a raktárba, az öltözőbe, és a konyhába. Beérve az öltözőbe megtaláltam a szekrényem, amibe pakolhatom a cuccaim. Kinyitva a szekrényt, volt benne egy fehér derékra köthető kötény. Beraktam a táskám, kivettem a kötényt és a derekamra kötöttem. Kilépve az üzletbe a pulton találtam egy üres noteszt és egy tollat.
- Tedd el, az a tied.- nézett rám Kira.
  Megfogtam a tárgyakat és a kötény zsebébe csúsztattam. Előkerestem egy száraz törülgető ruhát, benedvesítettem, és egy tisztító szerel letöröltem az asztalokat. Boldogan gondoltam vissza azokra a nyári napokra mikor itt dolgoztam még az egyetem előtt. Jó volt nézni azokat a mosolygós arcokat, mikor kivittem a rendelést, vagy mikor a tűző napról betévedt emberek örülnek a légkondizált hideg levegőnek az épületben. Vagy azt hallani, hogy máskor is jöhetnénk ide, felbecsülhetetlen boldogság. Jó elfoglaltság volt számomra.
  Miután végeztem a törülgetéssel, az asztalokra visszatettem a menülapokat, majd Kira-val leültünk a pulthoz és beszélgettünk. Elmondta, hogy sok híresség meg szokott itt fordulni, ezért ne legyek meglepődve, ha látok egy-kettőt. Elmesélte szerény életét, és még azt is, hogy hogy került Londonba. Amerika egyik kis városában, Carson City-ben született és nőtt fel. Majd mikor leballagott általánosból a gimit már itt kezdte. Nagyon szerette az otthoni barátait, de itt is megtalálta a helyét. Majd gimi u/tán állást kapott itt a kávézóban, és lassan 5 éve itt dolgozik. Ő az egyik legrégibb pincé, a másik Matt.
  A kedves, csendes, néha vicces beszélgetésünket az ajtó felé felszerelt csengő szakította félbe. Egy öltönyös férfi aktatáskával a kezében jött oda hozzánk.
- Jó reggelt Ms. Stoll.- köszöntötte komoly arckifejezéssel.
- Jó reggelt Mr.Gilmore.- mosolygott rá Kira. Bella hadd mutassam be Jason Gilmore-t London egyik legjobb ügyvédét és törzsvendégünket.
- Üdv Izabella Costing.- ráztunk kezett
- Richard Costing lánya, ha nem tévedek.- húzta össze a szemét.
- Igen.
- Őszinte részvétem a szülei haláluk miatt.
- Köszönöm szépen.  Láttam magát a temetésen.
- Igen, az apjával régen együtt voltunk a fronton. Tudja, neki köszönhetem, hogy most magát megismerhetem.
- Itt a kávéja. Szír szegény, sok koffein, tejjel.- tette le a pultra Kira a kávés poharat.
- Köszönöm.- vette el a poharat.- Örülök, hogy megismerhettem magát.
- Én is örültem.
- További szép napot hölgyeim.
- Viszlát.- mondtuk egyszerre.
- Mond Kira. Hány törzsvendégünk van?- fordultam felül értetlen arckifejezéssel.
- Van egy jó pár.- nevette el magát.- Például az ügyvéd úr, néha bekukkant Jason Button, akkor James Cassells...
- Várj, azt mondtad James Cassells? - a név hallatán kikerekedett a szemem.
- Igen. Miért?
- Képzeld. Tegnap este kaptam egy csokor vörös rózsát és egy levelet, benne egy versel.- És mi volt benne?- kulcsolta össze a kezét és kíváncsian meredt rám. Közben jöttek be vendégek és a fiúk is előre jöttek és kiszolgálták a vendégeket. Közelebb hajoltam hozzá és kicsit halkabb hangerőn elmondtam a verset
- "Alig kaptam levegőt, egész lényem meghajolt szépsége előtt. Szeméből őszinteség sugárzott, mosolya lecsillapította a bennem lévő nyugtalanságot. Finom vonásainak láttán meg akartam őt védeni saját magamtól. Egy pillanatra gyengédséget éreztem közöttünk. "- mondtam kívülről a pár sort.
- Ohh milyen édes.
- És még nincs vége.
- Mond már léci!- sürgetett Kira.
- Este vele álmodtam.
- És mi volt benne?
- Kézen fogva mentünk a szüleimhez. Akkor mutattam be nekik. Majd miután megismerkedtek, én meg ő hátra mentünk és elmondtam neki, hogy gyereket várok tőle.
- Istenem milyen cuki.
- Az.- mondtam pirult arcal.- Figyelj, látom, most van egy pár vendég, aki még nincs kiszolgálva. Megyek, felveszem a rendeléseket.
- Jó, de majd még mesélj ilyeneket, oké?
- Oké.
  Felírva a rendeléseket, hátra mentem a raktárba és előre hozam néhány doboz édesítő szert. A folyosón, ahol el lehet menni az öltözőbe, mosdóba, irodába, raktárba és az előtérbe, a boltív alatt állva megpillantottam a pultnál James-t. A szíven hevesen kezdett kapálózni. Maga elé bambulva kortyolta a kikért kávéját, közben néha-néha maga mögé nézve figyelte az embereket és közben a szemével keresett valakit. Nagy erőt vettem magamon és próbáltam koncentrálni arra, hogy nehogy kiessenek az édesítőszeres dobozok. Remegő lábbakkal lépkedve előre mentem ki, és amint ki értem a szeme rám szegeződött. A bőrömön éreztem meleg tekintetét. Szinte égette azt. Minden porcikám beleremegett, hogy most újra láthatom őt, méghozzá igen közel.
  A pult alatti fiókba berakosgatva mögöttem eljött Kira, megfogta a karom és hátra a folyosóra rángatott. Út közben végig James-t figyeltem. Mosolygó szemmel és arccal követette a mozdulataimat.
- Miért nem mentél még oda hozzá?- állított meg maga előtt Kira.
- Nem merek oda menni. Már a tekintetével zavarba jövök. Istenem azok a gyönyörű mogyoró barna szeme.
- Nah ide figyelj. Már most nem szeretem hallgatni a siránkozásaidat, szóval emeld, meg a kis hátsódat és libegjél elé, vagy én, viszlek oda.- váltott át egy kicsit keményebb hanggá.
- Igazad van. Talán vissza kéne vennem ebből.- hajtottam le a fejem.
- Hé, most nem arról beszéltem, hogy szarul esik, ha valaki nekem önti ki a szerelmi bánatait. Nem. Csak rossz nézni, hogy ha valaki nem kap az alkalmon és ez által elhalasztja a megfelelő pillanatot.
- Mit tegyek?- néztem rá kétségbe esett szemekkel.
- Menj oda hozzá, szólítsd le és majd megy úgy a szekér, ahogy mennie kell. Higgy nekem.
- Hiszek is.
- Nah, akkor most itt hagylak, vegyél mély lélegzetet, és ha készen állsz, egyből menj oda hozzá.
- Oké, köszi.
- Ugyan, a barátnők ezt teszik.- mosolygott rám.
  Mély egyenletes levegő vétellel próbáltam lenyugtatni magam. Erőt vettem és előre mentem. Ahogy kiértem a szűk falak közül, egy fekete sí maszkos férfi rontott be egy fegyverrel a kezében, hátán pedig egy fekete hátizsákkal. Mindenkit a földre utasított, a pulthoz ment és a fegyvert Kira-ra szegezte. A kasszában lévő pénzt követelte. Pechünkre tegnap nem ürítettük ki a kasszát, így elég szép summa volt benne.
  Olyan gyorsan történt minden, hogy én csak egy égető fájdalomra lettem figyelmes, ami a balvállamból jött. Piros festék színezte be az ingemet. Vállba lőtt az a szemét. Pár pillanat múlva körülöttem minden elsötétült és a fölre zuhantam.
  Újra a halál torkába kerültem. Egy fehér helyen találtam magam. 'Milyen kellemesen meleg van itt'. Itt minden olyan békés és nyugodt. Bármerre is néztem mindenhol ragyogó fehérséget láttam. A messzi távolból két ragyogó emberformát láttam. A szüleimet.  Integettek. Maguk felé hívtak, hogy menjek velük. Minden vágyam az volt, hogy velük lehessek, de egyszerűen nem bírtam megmozdítani a lábam. Szó szerint a földbe gyökerezett a lábam. A mezit lábamra fehérgyökérszerű valami rátekeredett és nem engedett sehova. Ekkor döbbentem rá, hogy még nincs itt, azaz idő, hogy végleg itt hagyjam a földi életet. Hisz kaptam egy második esélyt az élettől, és ez még csak a kezdet volt. Még sok minden vár rám.
  Ekkor felemelkedtem és felfelé szárnyaltam. Magam kívül a lelkem felemelkedett és visszatért a valósággal. Elnehezült szemhéjamat lassan nyitottam ki. Homályosan láttam mindent, de egy kis idő múlva kitisztult minden. Egy korteremben ébredtem fel. Ball kezem fel volt kötve, a jobb kezemet pedig egy másik kéz szorította. Arra fordítottam a fejem és egy olyan csodálatos látvány fogadott, hogy majd nem elsírtam magam. Ott ült mellettem, feje az ágy szélén pihent és a kezemet szorította. Egyenletes, monoton lélegzetvétellel vette a levegőt. 'Még álmában is simogatja a kezem.'
  A csendet a mellkasomra kötött EKG hangja törte meg. Visszafordítva a fejem, körbe néztem. A falak fehér színe olyan ürességet vetítettek a kis helységre, hogy semmi kedvem nem volt ott lenni. Undorító volt ott feküdni. A szememet körbe forgatva meg akadt az éjjeli szekrényen. Egy vázában friss virágok voltak, az ablakból a felkelő nap sugarai sütöttek be. Máris jobban éreztem magam, hogy egy kis szín is lett belehozva. Egy ajtó választott egy a kis fürdőszobától. A korterem ajtaja üveges volt, így látni lehetett a járkáló betegeket, orvosakat, látogatókat.
  Az izmaim olyannyira el voltak gémberedve, és még az ágy is kényelmetlen volt, hogy fel akartam ülni. Összeszedtem minden erőmet és próbáltam fájdalom mentesen felülni. De a vállamba olyan erős fájdalom nyílalt bele, hogy azonnal visszazuhantam. Ekkor az álomszuszék felkapta a fejét.
- Hé, csak nyugodtan.
  'Istenem. Milyen gyönyörű hangja van. És milyen védelmező fogása van.' gondoltam magamban. Közben nagy nehezen felültem.
- Te... te... Hogy-hogy itt?- mondtam száraz, rekedtes hangon.
- Én hoztalak be. Nem emlékszel?- ült fel kényelmesen és mind a két kezébe vette a szabad kezem.
- Rémlik valami. Mióta vagyok itt?
- Úgy két napja a baleset óta.
- Adj egy pohár vizet, kérlek!- suttogtam.
  Megkerülte az ágyat és az asztalon lévő vizes kancsóból töltött egy pohárba vizet, majd visszajött hozzám, leült az ágy szélére és a kezembe adta a poharat. Az apró kortyok olyan jól feláztatták a kiszáradt torkomat, mint egy kiadós zivatar a homokos földet.
- Mi történt a rablóval?
- Én és Jack leszereltük, de sajnos közben rád lőtt. De ne aggódj a rendőrség már elvitte.
- Mióta voltál itt mellettem?
- Egész végig amióta behoztalak.
  Ekkor egy fehér köpenyes kék ruhába öltözött férfi jelent meg, kezében valamilyen papírok voltam.
- Nos Ms. Costing. Látom felébredt. William Noclyn vagyon. Én műtöttem meg magát. Nagy szerencséje volt. A lövedék a szíve felett fúródott bele a lapocka csontjába. De szerencsére nem sértett semmilyen fontos artériát, ami végzetes is lehetett volna, ha nem hozza be a barátja időben.
- Mennyi ideig kell még bent lennem?
- Körülbelül három hétig.
- Az hosszú idő.
- Attól függ.- nevette el magát James.
- Lehet.
- Nos Ms. Costing én most magukra hagyom önöket.
- Hé, doki.- kiáltottam utána- Köszönöm.- suttogtam.
- Ezt természetes.- mosolygott vissza.
  Komoly arccal megfordult és kiment a teremből.
- Kérdezhetek valamit?- néztem James-re
- Persze.- mosolygott boldogan.
- Mond, te küldted azokat a rózsákat?
- Hát... öm... ja...- zavarában fel ált közben hátat fordított nekem, hogy ne lássam az arcát.
- Mondtam már, hogy imádom a rózsákat? Nagyon szeretem őket. Olyan szépek, és olyan különleges érzést tud kelteni bennem, főleg itt.- mutattam a szívemre.
  Ekkor ő elment a "szoba" végébe, hátat fordított nekem és a tenyerébe temette az arcát.
- Istenem.- mondta halkan.
- Mi a baj?
- Semmi, csak...- nagy levegőt vett.
- Csak?
- ...Csak most először nem merek előre lépni. Félek, hogy azaz illető, akihez közeledem, mit fog majd szólni az érzéseimnek.
- Hidd el, szerintem ugyan azt érzi ő is, mint te. Ebben az egyben teljesen biztos vagyok.- nyugtattam meg James-t.
- Biztos?- nézett rám kétségbe esett arccal.
 - Teljes mértékkel.- mosolyogtam rá.
  Amint kimondtam az arca megenyhült. 'Istenem, nem hittem volna, hogy ilyen hamar kiderül, pontosan mit is érez.'
- De ugye nincsen ellenedre?
- Ezt honnan veszed, hogy nincs?
- Nem tudom. Most az egyszer bizonytalan vagyok mindenben.- ült le az ágyam melletti székre és a fejét az ágy szélére támasztotta.
- Az egész életemet rá tenném, hogy minden jól csinálsz, csak hinned kell magadba.- simogattam meg a fejét.
- Úgy megcsókolnálak.- emelte fel a fejét és lehelte ki a száján.
- Mi tart vissza? - válaszoltam.
  Erre felkapta a fejét. Szemében csillogás volt. Gyengéden megnyalta ajkait, ami olyan érzést indított el bennem, mint még soha. A tűz lángja fellobbant mind kettőnk testében. Felállt, fölém hajolt, ujjaival gyengéden megfogta az állam, óvatosan maga felé húzta és leomoltak a falak. Enyhén nedves, meleg ajkai olyan felfoghatatlanul édesen cirógatták ajkaimat, hogy beleborzongtam. Olyan finom, édes csókot adott nekem. Szárnyalni akartam, a fellegek között akartam lenni, de egy valami a földön tartott. Ő és a finom csókja. Úgy éreztem magam, mint egy hercegnő, aki a toronyba van zárva és a saját szőke hercege a megmentésére igyekezett.
  'Ezért meghalni is képes lennék.'

4. rész

  'Az álmok világában általában úgy látunk mindent, mint a valóságban. Pedig nem. Az álmokban pont, hogy egy kicsit sötétebben látunk mindent. A nappal is sötétebbnek tűnik. Csak egy dolog nem. Az éjszakát. Az mindig sötét fog maradni. Sokszor kívánjuk azt, hogy amit megálmodtunk az legyen a valóság, és amit megéltünk pedig az álom. Egy rossz álom.

 Lassan lépkedtem az úton előre, a szemem a földre volt szegezve, kezem pedig egy másik kézre volt kulcsolva, és a másik illető hozzám, mély hangon beszélt. Mosolyogva hallgattam Őt. Olyan jó volt hallgatni, érezni az ujjait az én ujjaim között. A hangja maga volt a muzsika számomra, az érintése pedig olyan volt, mint a nyári szellő egy igen forró nyáron. Egy pillanatra felnéztem, hogy kinek a kezét fogom. Az Övét. Nagyot dobbant a szíven mikor ránéztem. Köpni-nyelni nem tudtam. Mély lélegzetet vettem és próbáltam tettetni a normális mivoltomat. Nem volt könnyű. Amikor abba hagyta a beszédét, egy igen meghökkentő kérdést tett fel, azt hittem, hogy akkor ott fogok elájulni.
- Akkor most a szüleid otthon lesznek?- kérdezte kicsit félős hangon.
- A szüleim? Ők nem meghaltak?- tettem fel ezt az igen fura kérdést.
- Nem, nem haltak meg. De ezt honnan veszed, hogy nem élnének?- nevette el magát.
- Nem tudom.- túrtam bele a hajamba- Csak mintha lett volna olyan érzésem.
  Ekkor magához húzott és a hajamba puszilt. Ugyan olyan illata volt, mit mikor a kávézónál belém jött. Áldani fogom majd azt a napot.
  Amikor egy kis házhoz értünk olyan érzésem támadt, hogy megérkeztünk. Benyitottunk a kiskapun, végig mentünk a kicsi járdán, és megálltunk a bejárati előtt.
- Felkészültél?- néztem rá.
Nagy levegőt vett és kifújta.
- Igen. Essünk túl rajta.- szorította meg a kezem.
  Ujjamat a csengőre helyeztem, egy kicsit megnyomtam, és vártunk, hogy ajtót nyissanak. Fél perc se telt el és nyílt az ajtó, ott ált anyu. Amint megláttam könnyek szöktek a szemembe. Ott állt az ajtóban sértetlenül, és boldogan mosolygott. A karját tárta ki felém, és meg sírva a karjaiba borultam. Szorosan magamhoz ölelve sírtam a vállán, közben mélyen beszívtam a levendulás samponjának az illatát.
- Olyan vagy, mintha el sem mentél volna.- szipogtam a fülébe.
- Mert nem mentem el sehova. Mindig is a szívedben élek. Akárcsak apád.- mondta nyugodthangon, közben megsimította a kezével a hajamat.
- Hiányoztál.- suttogtam.
- Te is nekem, kincsem.
- Ouhh bocs anya, had mutassam be a barátomat...-bújtam ki az öleléséből és James mellé álltam.
- James Cassells. Örülök, hogy megismerhetem magát.- vágott közbe és a kezét nyújtotta.
-Mrs. Emma Costing.- nyújtotta ő is a kezét-...és kérlek, szólíts Emma-nak.-mosolygot rá kedvesen.-Sokat hallottam rólad.
- Akárcsak magáról.- mondta udvariasan James.
- Anya. Apa hol van?- néztem rá kisírt szemekkel.
- Hátul a kertben.
- Szólok neki, hogy megjöttünk.
- Rendben.- mondta anya.
  Adtam egy puszit anyunak az arcára, közben megfogtam James karját és berángattam a lakásba. A nappaliba érve, körül néztem és teljesen úgy nézet ki, mint az enyém, majd leültettem Őt a kanapéra.
- Maradj itt, oké?-mondtam neki, ő meg csak bólogatott.
  Hátra szaladtam a kertbe, és ott láttam aput. Olyan boldogság fogott el, mint még soha.
- Apa!- kiáltottam neki.
  Hátrafordul, és egy kicsit értetlenül meredt rám. Nagyon rég voltam itthon, és nagyon rég láttam őket. De mikor közeledtem felé, egyre jobban kitisztult az az emlék, amit rólam alkotott mikor utoljára itt jártam.
- Szia, apa!- ugrottam a nyakába.
- Iza?- kérdezte meglepődve.
- Úgy hiányoztál.- suttogtam a nyakába.
- Te is szívem- szorított magához.
- Gyere be, mutatni akarok valamit.- fogtam meg a kezét.
  A nappaliba érve az a kép tárult elém, hogy James nagyban nézi a kicsi kori képeimet, mellette hallgatja anyám meséit. Amint beértünk mind a kettőjük a fejét felénk fordították.
- Megjött Ms. Pampersnyuszi.- mondta nevetve James.
- Nem vicces.- ültem le mellé.
- És ki ez a fess fiatalember melletted?- ült le apa anya mellé a szemközti kanapéra.
- Apa, ő itt a barátom James Cassells.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem magát Mr Costing.- ráztak kezet a férfiak.
- Kérlek, hívj Richard-nak. Elvére még nem vagyunk nagyon öregek, nem?- fordult apu anyu felé.
- Annyi éves vagy, amennyinek érzed magat.- mondta válaszul.
- Imádom a bölcs megjegyzéseit.- puszilta meg apa anyát.
- Ha nem baj, akkor mi most magatokra hagyunk, oké?
- Rendben.- mondták egyszerre.
  Megfogtam James kezét, és kivezettem az udvarra. Hátra mentünk a hinta ágyhoz. James leült, én meg csak álltam előtte.
- Milyenek a szüleim?- támaszkodtam mega combján.
- Cukik, mint te, Pampersnyuszi.
- Héé, nem én tehetek róla, hogy másfélévesen lusta voltam lábra állni. De legalább megoldottam a közlekedést.
- Ja, négykézláb, mi? Pampersnyuszi.- húzott az ölébe.
- Ne nevezz így.
- Kicsi nyuszi ül a fűben hopp-hopp...- kezdte el énekelni ezt a borzalmas dalocskát.
  Én erre ökölbe szorítottam a kezem és egy kicsit vállba bokszoltam.
- Heii, ezt mért kaptam?
  Közelebb hajoltam hozzá és elkezdtem suttogni.
- Mert...- adtam egy puszit a jobb arcára- ...én...- a bal arcára- ...téged...- a homlokára-...nagyon...- az orrára, és még jobban hozzásimultam-...szeretlek.- és végezetül lágyan megcsókoltam.
  Olyan finom és édes csókja volt, hogy beleszédültem. Úgy éreztem magam, mintha lebegnék és csak egy dolog tart itt lent a földön. Ő. Olyan mélységesen és halálosan bele szerettem, mint még soha. Nem is tudnám, hogy mihez kezdenék nélküle. Egyszerűen eggyé váltam vele. Bárhová követni fogom, még ha ez azt is jelenti, hogy meg kell halnom, akkor legyen. Csak miatta élek még most is. Úgy sem tetszet ez a halandó élet.
  Egy pillanatra elhúztam a fejem, és mélyen a szemébe néztem. Nagy levegőt és erőt vettem magamon.
- El kell árulnom valamit, de nem tudom, hogy te hogyan fogsz hozzá állni, ezért kérdem most. Halálosan őszintén, mennyire szeretsz?
- Ez miféle kérdés? Természetesen nagyon szeretlek. Az életemet teszem rá.
- Eldöntötted, hogy velem akarsz megöregedni?
- Minden vágyam.
- Családot is akarsz majd velem alapítani?
- Ez nem kérdés.
- És mikor?
- Nem tudom, talán 2-3 év múlva.
- És mi lenne, ha ez a néhány év nem majd, hanem most lenne?
- Ezzel mire célzol?- húzta fel a szemöldökét.
- Terhes vagyok.- nyögtem ki boldogan.
-Tessék?- nézett rám értetlenül James.'

3. rész

  Reggel forgolódtam az ágyban. Egyszerűen nem bírtam visszaaludni.  Csak az esti telefonbeszélgetés hangzott a fejemben. Felülte és ránéztem az órára: 6:30. 'Ah, inkább megyek egy kicsit futni.' gondoltam, majd kiugrottam az ágyból. Átöltöztem a futáshoz, leggings, atléta, sportcipő, felgumiztam a hajam, előkerestem az mp3-mat, és elindultam futni.  Kilépve a házból, mélyen magamba beszívtam a friss hajnali levegőt, és éreztem, ahogy az egész levegő betelíti a tüdőmet. Olyan csodálatos érzés töltött el engem, mint még soha. Mintha egy szabad madár lennék. Olyan érzés fogott el.
  Ahogy szeltem a körülöttem lévő levegőt, egyre jobban frissültem fel. Az összes álom kiment a fejemből, és csak a délelőttre gondoltam. Minden vágyam az volt, hogy ő is ott legyen, hogy újra láthassam gyönyörű mosolyát és szemét. Hogy láthassam szédítő arcát. Ahh teljesen beleszerettem. Ha egy licitvásárlás lenne érte, én tenném rá a legnagyobb licitet az fix.
  Egy jó kiadós egy órás futás után, lihegve értem haza. Úgy éreztem magam, mintha száz kutya kergetet volna. Az izzadtság úgy csorgott rólam lefele, mintha most jöttem volna ki a zuhany alól. Vártam 10 percet, hogy egy kicsit pihenjek, majd felmentem az emeletre, és letusoltam. Zuhanyzás közben azon kattogott az agyam, hogy mit vegyek fel, hogy legyen a hajam, stb., stb. Kértem volna segítséget anyutól, de most már nem tudok. Nem kérhetem ki a véleményét a fiúkról, ruha kollekciómról, a smink ötleteimről, nem beszélhetjük meg a dolgokat anya-lánya módon, vagy barátnőkként. Sehogy. És ez nekem nagyon fájt. Rossz volt látni futás közben, hogy sok anya ment bevásárolni, vagy aki éppen kivitte a szemetet. Összeszorult a szívem mikor megláttam őket. Emlékszem mikor anyu korán kelt, hogy vegyen nekem, vagy apunak friss péksüteményt. Nagyon szerettük azokat enni. 'Bárcsak most is ehetnék megint olyat.'
  Kilépve a zuhany alól megtöröltem magam és belebújtam a köntösömbe. A vizes hajamat pedig tubánkét tekertem bele egy törölközőbe. Úgy mentem át a gardróbba. Kinyitva az egyik szekrényt keresgéltem a megfelelő ruhát. Sok sikertelen ruha után megtaláltam a megfelelőt. Testre simuló, rövid szoknya, szegecses krémszínű ing. Hmm, tökéletes. Megfogtam a ruhákat és visszamentem a szobámba. Kivettem a fehérneműs fiókomból a megfelelő ruhadarabokat és az ágyra dobtam a többihez. Vissza bementem a fürdőbe és megszárítottam a hajam. Kiengedve hagytam, hogy a hullámos fürtök a vállamra omoljanak. Hajszárítás után kimentem a szobába és felöltöztem. A tükörhöz lépve megigazítottam magam, majd leültem a sminkasztalomhoz. Fekete füstös szem vörös rúzs. Fülembe egy egyszerű gyöngy fülbevalót tettem, csuklómra anyutól kapott ezüst karkötő, az ujjamra pedig anya volt eljegyzős gyűrűje kabala és egy-két nagyon nyomulós srác lepattintása ként használtam. A gardróbba visszamenve még kerestem a szerelésemhez megfelelő táskát is. Fekete, vállpántja végén pedig aranyszínű lánc kapcsolódik a táskához, a megfelelő. Előkerestem azt a táskám, amit tegnap vittem magammal és átraktam a feketébe.
  A hűtőben kutakodva kerestem valami ehető dolgot, amit kívántam. Joghurt, tej, zöldségek, hús, sajt, felvágott, vaj. Egyiket se kívántam. Fintorogva csuktam vissza a hűtő ajtaját. Amikor a konyhapultra elhelyezett gyümölcskosár mellett elhaladtam hírtelen megkívántam annak tartalmát, az almát. Kivette belőle egy szép nagy ropogós golden almát. Mélyen belemeresztettem a fogam és a nyelvemmel ízleltem finom édes, kicsit savanykás ízét. Gyerekkorom óta ez az almafajta volt a kedvencem.
  A mobilom csörgése törte meg a nyugodt és egy kicsit izgatott hangulatomat. A nappaliba szaladva kivettem a táskámból, és a fülemhez tettem.
- Haló?- szóltam bele.
- Szia, Iza. Sarah vagyok megint. Nagyon kérlek, beszéljük meg a dolgokat.- mondta könyörgően.
- Nincs mit megbeszélnünk.- mondtam ingerült hangon.
- De kérlek. Igazad volt mindenben, hogy folyton csak magammal foglalkoztam veled meg alig. De hidd el megváltoztam. Már nem az a Sarah vagyok, akit megismertél. Kérlek, gyere haza.
- Már megbocsáss, de én itthon vagyok. Tudod. Anglia, Egyesült királyság, London. Látszik mennyire figyeltél rám.- tettem keresztbe a szabad kezem.
- Bocsánat, de ha visszajössz, akkor sosem fogsz magadról levakarni. Ígérem.
- Aha, persze. Közben hallgassam a te nyávogásodat. Kösz, de nem kérek belőle.
- Nem fogod. Csak akkor fogok beszélni, amikor mondod.
- Bocs, de mennem kell. Szia.
- Iza...Iza...- kiabálta a telefonban. Én pedig könnyedén kinyomtam.
  A "laza" beszélgetés után rápillantottam a fali órára: 9:10. 'Uh, basszus, ideje lenne menni.' mondtam magamba. A cipős szekrényhez szaladva gyorsan kivettem a kedvenc fekete magas sarkúmat, és már indultam is. Kint gyönyörűen sütött a nap, egy felhő se volt az égen, a madarak vidáman csicseregtek. Minden olyan nyugodt volt, csak én nem. Idegesen lépkedtem a járdán. Annyira összezavarodtam Sarah mondatain, hogy nem tudtam tisztán gondolkodni. 'Még, hogy megváltozott. Azt kétlem.'
  Tíz perces séta után megérkeztem a kávézóba. Amikor kinyitottam az ajtót, megcsapott a hideg kávéillat, ami bentről jött. Lassan lépkedtem befelé, közben pedig a bent lévő embereket pásztáztam. Kerestem a tegnapi férfit, aki annyira megbabonázott. Nem volt ott. Nem láttam sehol se. Félelem és szorongás fogott el. Keserű szájízzel mentem a pulthoz.
- Elnézést, Mr. Moren bent van?
- Igen.- mosolygott rám kedvesen a pincérnő.
- Idehívná?
- Hogyne.
  Amikor a nő hátra ment, a vállam fölött hátra néztem és szemügyre vettem azokat is, akik a bejáratnál háttat fordítva ültek. De semmi. Nem volt ott. Szomorúan fordultam vissza. A pincérnő beszélgetve jött vissza.
- Jó napot Ms. Costing. Kérem, fáradjon velem az irodába.
- Jó napot.- szálltam le a bárszékről.
  Kicsit rutinosan lépkedve mentem be a helységbe. A tulaj udvariasan kihúzta a széket nekem és én meg helyet foglaltam, majd ő is leült velem szembe.
- Ms. Costing. Sokat gondolkodtam magán, és arra a döntésre jutottam, hogy felveszem magát.
- Köszönöm.- mondtam boldogan.
- De, eleinte még rész munkaidőre, majd csak utána lesz teljes munkakörben. A fizetés is így lesz megosztva. A szabadságot legkésőbb két nappal előtte be kell jelenteni, ha beteg lesz, akkor meg előző nap este szólni kell nekem, és én majd elintézem a dolgokat. Hónap végén majd bent kell maradni leltárazni, ami plusz pont a fizetésnek. A fizetés úgy lesz, hogy első hónapban kap 200$, és majd csak utána fogja megkapni a teljes árat. Öm, egyen inge van mindenkinek, ezért ha kérhetném, majd adja már meg a méretét, és majd pár napon belül meg is kapja az inget. Azt hiszem ennyi.- csapta össze a tenyerét- Ha bármi kérdése van, nyugodtan kérdezzen engem vagy a többieket.
- Rendben.- bólogattam.
- Itt vannak a papírok, amit ki kell tölteni.- tolta elém azokat.
  Elvettem tőle a kínált tollat és elkezdtem írogatnia dolgokat, amik kellenek. Lakcím, anyja, apja neve, születési dátum és hely, iskolai végzetség, számlaszám, stb.
  Amikor végeztem elvette tőlem a papírokat és egy dossziéba rakta azokat.
- Akkor holnap akár kezdhet is. Reggel nyolckor nyitunk ezért egy órával hamarabb kell jönni.
- Oké.
- Ne haragudjon, de nem az ön szülei Richard és Emma Costing?
- De.- visszafolytot sírással feleltem.
- Őszinte részvétem. A hírekből hallottam mi történt. Nagyon jó emberek voltak. Az édes apja sokat mesélt magáról. Állandóan dicsérte magát, és még azt is magyarázta, hogy mennyire büszke az egyetlen lányára. Nagyon kedveltem őket.
- Megpróbáltam úgy cselekedni, hogy büszkék legyenek rám. De néha nagyot csalódtak bennem.- hajtottam le a fejem.
- Nem hiszem. Ahogy én láttam az írásban, maga kitűnően döntött. Elment a világ egyik legjobb egyetemére. Biztosan voltak ott barátai.
- Nem. Azok pont nem voltak. Kihasználtak.
- Így szokták manapság.
- Igen.- feleltem szomorúan.
- De ez az ő életük. Én így látom. De most ezzel nem akarom lerontani a hangulatát kedves.- nevettük el magunkat.
- Akkor most mindent elintéztünk?- tettem fel egy igen hülye kérdést.
- Úgy tűnik, de ha bármi is kimaradt, majd odaadom magának.
- Rendben. Köszönöm mindent.- kezdtem pakolászni.
- Ugyan, én köszönöm, hogy megtisztel azzal, hogy az egyik kedves barátom lánya nálam dolgozhat.- mosolyogott el és egyszerre álltunk fel. - Holnap várom.- nyújtotta a jobbját.
- Itt leszek főnök.- ráztam meg a kezét.
  Kifele menet a szememmel megint kerestem a titokzatos szívtiprómat, de nem volt. Csalódatva mentem az ajtó felé, nyomomban pedig a főnök jött. Remegő kezekkel fogtam meg az ajtó kilincset. Fejemet a földre szegeztem, hogy biztos léptekkel a lépcsőre lépjek, és mikor leértem a járdára belém jöttek.
- Azta kurv....- káromkodta el magád az illető, de mikor rám nézett rögtön visszamondta az elhangzottakat.- Uhh bocsi, nem ütötted meg magad?- nézett le rám a férfi és a kezeivel megfogta a két vállam.
- Nem, nincs semmi bajom.- néztem végig magamon.
- Ne haragudj.- emelte meg a fejem az államnál fogva, és olyan gyönyörű mosollyal ajándékozott meg, hogy a karjaiban haltam volna meg.- Nem vettelek észre. Tudod épp telefonáltam.- emelte fel a készülékt.
- Őőőő igen láttam.- mondtam zakatoló szívvel.
- James Cassells.- nyújtotta a kezét.
- Izabella Costing.
- Örvendek.- mosolygot kedvesen.
  Újból hívták Őt.
- Bocsi, de mennem kell. Szia.- és elviharzott.
- Szia.- mondtam halkan.
  Csalódva tipegtem hazafelé, közben meg azon gondolkodtam, hogy hogyan viselkedtem ebben a két napban, amikor megláttam Őt. Tisztára olyan voltam, mint egy idióta tizenöt éves, aki majd meg őröl egy fiúért, és mindenhogy próbálja a tekintetét magára fordítani kevés sikerrel. Mégis mire számítottam volna? Hogy a tegnap után elkezd utánam kutatni égen-földön, és majd mikor rám talál, egyenest a karjában fogok kikötni? Miket képzelek én. Nem vagyok királylány, aki toronyba van zárva, és várja a szőke hercegét fehér lovon, hogy megmentsen. Miket képzelek én. Jesszus. Valaki ébresszen fel ebből a rossz rémálomból, mert itt őrülök meg!
  Haza érve picit megkönnyebbülve ültem le a kanapéra. 'Első és legfontosabb feladat kipipálva.'

Olyannyira untam magam, hogy nem tudtam mihez kezdeni. És ekkor eszembe jutott a megfelelő kikapcsolódásom. Takarítás. Bekapcsoltam a hifit, felmentem az emeletre, átöltöztem itthoni cuccba és kezdetét vette a takarítás. Elsőnek a földszinttel kezdtem. Ablakpucolás, porszívózás, sepregetés, törülgetés, felmosás, bútorok tologatása. Kicsit gyorsan kész lettem, mert zene mellett minden jobban megy. Az egész délutánom elment vele. Hál' istennek. Addig se unatkoztam.
  Fáradtan rogytam le a kanapéra és boldogan néztem körbe. Rend és tisztaság, és még a zene se ment. Még a levegő is más lett. Tisztább. Mély levegőt vettem, és mélyen beszívtam az enyhe orchidea illatot. Ez a kedvenc virágom. Az egész házban ilyen illat volt. Ahol csak lehetett minden hol orchidea volt. Konyha, nappali, előszoba, az emeleti nappaliba, szobámban, és most már vendégszobában. Anyuval az volt a hobbink, hogy gyűjtöttük az orchideákat. Születésnap, névnap, sikeres vizsga, vagy csak úgy ajándék gyanánt kaptuk. Lassacskán már annyi gyűlt össze, hogy el kellet ajándékozni jó párat. Fájt is szívem utánuk.
  Csengetés zavarta meg csendes és nyugodt pillanatomat. Kíváncsian nyitottam ki, mikor egy virágfutár srác volt és a kezében egy vörös rózsacsokor volt.
- Ms. Costing?- olvasta fel a vezetéknevem a papírból.
- Igen, én vagyok.- mondtam döbbenten.
- Ez önnek jött. Kérem, írja alá ezt.- nyújtotta felém a papírt.- Köszönöm.- és átadta a csokrot.
  Furán néztem a csokrot, majd mélyen beleszívtam, mikor a tetején észrevettem egy kicsi kis borítékot. Letettem a dohányzó asztalra a csokrot és a kis borítékot lassan nyitottam ki. Ez ált benne:

"Alig kaptam levegőt, egész lényem meghajolt szépsége előtt. Szeméből őszinteség sugárzott, mosolya lecsillapította a bennem lévő nyugtalanságot. Finom vonásainak láttán meg akartam őt védeni saját magamtól. Egy pillanatra gyengédséget éreztem közöttünk. "

  Hevesen verő szívvel ültem a kanapén, közben azon gondolkodtam, honnan tudta meg a lakcímem. 'Biztosan megkérdezte a főnököt. Igen, biztosan tőle.' Mosolyogva álltam fel és kerestem egy vázát a rózsának. Megtöltöttem vízzel és az előszobába helyeztem. Beleraktam a rózsákat, és a látványban gyönyörködtem. Milyen gyönyörűek voltam azok a rózsák. Mintha frissen lettek volna szedve a kertből. Az illatuk is ilyen volt. Akkor olyan boldog voltam, hogy az örömtől ugrándoztam és sikítoztam volna. Nem bírtam magammal. És megtört a jég. Ugrándoztam a nappaliban, a konyhában, fel-le rohangáltam az emeleti lépcsőn és még ki is rohantam a hátsó kertbe is. A szomszédok pedig hallgatták az én visításaimat. Komolyan, majdnem rám szóltak, hogy álljak le vagy vegyek be nyugtatót. 'Hmmm de szeretek őrült lenni.'
  Húsz perces rohangálás után kifulladva huppantam le a kanapéra. Kezembe vettem a mobilom és a hifi távirányítóját. Elsőnek tárcsáztam a tegnap esti pizzázót és megint rendeltem egy extrasonkás pizzát és két kólát. Nos, éljen az egészség. A rendelés után pedig bekapcsoltam a hifit és jó hangosra felhangosítani. Ugrálgattam a kanapén, a földön majdnem hemperegtem, és eléggé hamisan teli torokból énekeltem. Istenem... Úgy viselkedtem, mint egy óvodás, mikor megkapja élete egyik legjobb játékát.
  15 perc várakozás és őrjöngés után meg is jött a vacsorám. Kikapcsoltam a zenét, elővakartam a tárcám és az ajtó felé mentem. Kinyitottam és ugyan az a srác állt előttem, mint tegnap. Kedvesen mosolygott rám.
- Szia. A pizza és a kóla.- adta át a rendelést.- Tessék. Úgy hallom jó a buli.- nevette el magát.
- Szia. Ja, semmi ilyen nincs. Tessék itt a pénz.
- Ja, értem. Na, mindegy, további hangos estét.
- Köszönöm, neked is.
- Köszi-, mosolygott rám, majd visszament a szolgálati kocsijához és elhajtott.
  Visszamentem a nappaliba és leültem a Tv elé, bekapcsoltam a Family Guy-t, és közben eszegettem a pizzámat. Mire vége lett volna az utolsó résznek, amit adtak, addigra én is befejeztem az evést. Kidobtam a szemetet, elpakoltam a mosatlanokat, és felmentem zuhanyozni. Ahogy rám estek a meleg vízcseppek, annál jobban jól esett, hogy a víz alatt vagyok.
   A zuhanyból kilépve egy kicsit dideregve mentem vissza a szobámba. Megszokta a bőröm a meleget, és mikor kijöttem onnan megcsapott a szoba hidege, ami kellemesen tűrhető lett volna, ha nem forrósítottam volna fel a testemet. Gyorsan belebújtam a rövidnadrágomba és a bő atlétámba, és nyakig betakaróztam. Öt perc után jutott eszembe, hogy a vekkert be kéne állítani, mert holnap már dolgozom, és nem akarok csalódást okozni a főnöknek. Ezért kicsit mérgesen kitakaróztam, megfogtam az éjjeli szekrényen lévő vekkert és beállítottam reggel fél hatra. Biztos, ami biztos. Visszatakaróztam, és szorosan bezárt szemekkel próbáltam elaludni, de nem sikerült. Ahogy fetrengtem az ágyban egyre jobban törtek fel bennem az emlékek. Végig csak Ő volt az eszemben. Azok a gyönyörű mély barna szemek. El lehetett veszni benne. És a hangja. Olyan csodás mély férfias hangja volt, hogy még álmomban sem tudtam volna elképzelni. Az érintése valami elképesztő volt. Ahogyan megérintette a bőrömet, azonnal megborzongtam. Az illata maga volt a mámor. Enyhe dohány illata keveredett az AXE dezodorral, ami eléggé sok volt rajta. 'Istenem, milyen csodás illata volt.' Egész nap szagolgattam volna. Marka egyszerre erős és gyengés volt. Ahogyan megfogta a vállam, lehetett benne érezni a b iztonságot, de ahogy megérintette az állam, az valami felülmúlhatatlan. Érezni lehetett benne azt a gyengédséget, hogy hogyan bánik egy nővel. Mint egy úri ember. 'Mint egy Úri ember... .' ismételtem halkan. Ahogyan ismételte,m a mondatott annál jobban elnehezült  szemhéjam, és egy kis idő múlva már nem bírtam kinyitni a szemem. Az álmok világában járta, mindaddig, amíg az ébresztőm fel nem ébresztett.